#választás 2014

Ezt (nem) tenné Gyurcsány a nyugdíjakkal
 

Ezt (nem) tenné Gyurcsány a nyugdíjakkal

Nem szabad újra 13. havi nyugdíjat ígérni, a jelenleginél nagyobb mértékben kell támogatni az öngondoskodást és meg kell tartani a nők negyven év munkaviszony utáni nyugállományba vonulásának lehetőségét – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán, a párt által szervezett budapesti konferencián.

MTI MTI




Jávor: veszíthetünk el választókat Gyurcsány miatt
 

Jávor: veszíthetünk el választókat Gyurcsány miatt

Jávor Benedek elképzelhetőnek tartja, hogy Gyurcsány Ferenc ellenzéki együttműködésben való szerepeltetésével veszíthetnek el választókat, de bízik abban, hogy a végső mérleg pozitív lesz, több választójuk megy majd el szavazni, mint amennyit a baloldali ellenzék korábban meg tudott szólítani.

MTI MTI


Csukafejest ugrottak a kampányba a békemenetesek
 

Csukafejest ugrottak a kampányba a békemenetesek

"Saját egykori miniszterelnökét megpuccsoló privatizátor, oligarcha, hazugsággyáros, a 2006-os események fő inkvizítora, hatalommániás vándorkomikus" – festette fel Gyurcsány Ferenc profilját a békemenetesek vezetője sajtótájékoztatón. "A korábbi rezsim oszlopai valójában soha nem engedték el egymás kezét, és szeretnék újrakezdeni a parazita hatalomgyakorlást" – reagált a kedden bejelentett ellenzéki szövetség hírére Csizmadia László. A CÖF erős kijelentésekkel és nemzetjáró körúttal kezdi a kampányt.

MTI MTI

Fodor Gábor befutotta
 

Fodor Gábor befutotta "a világ leggyorsabb karrierjét"

Bár nincs mérhető támogatása, s legfeljebb a Facebookon aktív, mégis előkelő helyet kapott a közös ellenzéki listán az SZDSZ-elnökként egykor megbukott Fodor Gábor. Ráadásul a hvg.hu értesülései szerint Fodorral egy nappal korábban közölték, hogy befutó helyet kap, pedig tavaly 30 perc alatt tették ki a szűrét az MSZP-sek. Egykor befolyásos és tehetős támogatók álltak mögötte, kérdés, most megéri-e nekik felkarolni a liberális politikus törpepártját.

hvg.hu hvg.hu

Elek István: Igen, a remény hal meg utoljára
 

Elek István: Igen, a remény hal meg utoljára

A Lehet Más a Politika a rendszer megújításának programjával került az Országgyűlésbe, ott azonban hirtelen a rendszer védelmezőjének szerepében találta magát. Ráadásul a választási rendszer eltorzítása újabb kihívás elé állította a pártot, amely valósággal belerokkant a stratégiai dilemmájával való birkózásba. Mégis – mivel a hagyományos baloldal utódszervezetei csak az eleve balra szavazó tábort osztották újra, és ezen nem sokat javíthat a Mesterházy vezette közös lista sem – az LMP teheti a legtöbbet, hogy a liberális demokrácia hívei ne föltétlenül a vesztesek oldalára kerüljenek.

Elek István Elek István




 

"Épül a második Gyurcsány-korszak"

Minden idők legkorruptabb kormányzásának nevezte a Gyurcsány-kabinet időszakát kedden a Fidesz szóvivője, aki szerint ma "épül a második Gyurcsány-korszak", amelynek programja, szereplői és korrupciós érdekei is ugyanazok, mint korábban.

MTI MTI





Orbán 77,6 millióért levelezett a külföldi magyarokkal
 

Orbán 77,6 millióért levelezett a külföldi magyarokkal

A külföldön élő magyarok karácsony előtt kapták kézhez Orbán Viktor miniszterelnök újabb levelét, amelyben a 2014-es választásokon való részvételre és az ehhez szükséges regisztrációra buzdította a kettős állampolgárokat. A KIM szerint a konzultáció lefolytatásának teljes költsége 77,6 millió forint volt, amit a Miniszterelnökség fizetett.

hvg.hu hvg.hu

Választás 2014: Mit tegyen a papírral, amit nemrég hozott a posta?
 

Választás 2014: Mit tegyen a papírral, amit nemrég hozott a posta?

Nemcsak a tavaszi országgyűlési, hanem az őszi nemzetiségi önkormányzati választásokra is kérhetik regisztrációjukat azok, akik a Nemzeti Választási Iroda (NVI) nemrég kipostázott nyomtatványait kitöltik. E nyomtatványon lehet letiltani a kampánycélú adatkezelést, valamint kérni akadálymentes szavazóhelyiség biztosítását is.

MTI MTI